„ …az évekig tartó dohányzás
megperzseli a tüdôt…" (Fang Yizhi filozófus,
Kína, 1600-as évek)
N. A. Boiseregard arra figyelmeztet, hogy ha a fiatalok túl
sokat dohányoznak, akkor reszketô, bizonytalan
lesz a kezük, tántorgó a járásuk
és "elhamvadnak nemes testrészeik".
(1701)
John Hill arra figyelmeztet, hogy a tubákolás
az orr rákos megbetegedését okozhatja.
(1761)
Sammuel Thomas von Soemmering arról számol be,
hogy a pipázás elôsegíti az ajakrákot.
(1795)
Eleinte a dohányt betegségek gyógyítására
használták.
 1571-ben
Monardes, egy sevillai orvos, 36 betegséget sorol fel
könyvében, amelyeket dohánnyal gyógykezelt.
1577-ben
John Frampton angolul is kiadta Monardes könyvét:
"Örvendetes újdonságok az újonnan
felfedezett Földrôl" címen. Fejfájásra,
megfázásra, fogfájásra, sebgyógyításra
javasolta a növényt.
1938-ban, a Science-ben jelent meg Professor Raymond Pearl cikke,
aki elsôként bizonyította, hogy a kemény
dohányosok (több mint 10 szál naponta) sokkal
rövidebb ideig élnek, mint a kevesebbet dohányzók.
A nemdohányzók viszont túlélik a
dohányosokat.
1950-ben az amerikai Morton Levin szoros összefüggést
mutatott ki a dohányzás és a tüdôrák
között.
Ernst L. Wynder és Evarts A. Graham a "Dohányzás
mint egy lehetséges oka a bronchuscarcinomának…"
címû tanulmányukban 684 daganatos beteg
kikérdezése után arra a következtetésre
jutottak, hogy 96 százalékuk közepes vagy
súlyos (lánc)dohányos volt.
Richard Doll és Bradford Hill eredményei szerint
az erôs dohányosok esélye arra, hogy tüdôrákot
kapjanak, ötvenszerese a nemdohányzókénak.
Richard Doll és Bradford Hill közzéteszik
vizsgálati eredményeiket az angol orvosok dohányzási
szokásairól, mortalitásukról. (1954)
1981-ben Takeshi Hirayama elindítja az elsô nagy
vizsgálatot a tüdôrák és a passzív
dohányzás összefüggésének
vizsgálatára. |
